"Az, aminek az elmédben látszom, az a te elmédben létezik.
Nekem semmi közöm hozzá."
Maharádzs

 Egy Boeing 747-es repülőgép 14700 liter Kerozint fogyaszt óránként, és összesen kb. 145 tonna
üzemanyagot képes magával vinni! Ráadásul a Kerozin jobban szennyezi a levegőt, mint a benzin, vagy a gázolaj
Egy személyautó kb. 18.000 kilométert mehet ezzel!
Ha valami probléma miatt felszállás után mégis vissza kell fordulni, kiengedik az egészet a levegőbe! (Sűrűn előfordul!)

Tudja, hogy hány millió liter fogy ebből havonta és mi a földre gyakorolt következménye?
Tudja hány repülőjárat közlekedik ma naponta a földön?
Naponta 28.000 azaz Huszonnyolcezer repülőjárat indul csak Európa repülőtereiről! (Hír TV 2013.04.02. 13.45)
2035-re a számítások szerint több mint 7 milliárdan közlekednek majd repülőgépekkel egy év alatt, kétszer annyian, mint 2016-ban.
 
A képen a pillanatnyilag úton lévő repülőgépek Európa felett 2013.04.18 án 9.55 kor
Ez komolyabb környezeti problémának tűnik még a földi közlekedésnél is!
Jó a földünknek az az amerikai életstílus, hogy a munkahely határozza meg lakóhelyünket, viszont a család összetartó érzelmi köteléke komoly mennyiségű rendszeres repülő útra kényszerít milliókat?

Itt figyelhető a pillanatnyi élő repülőforgalom

Aggasztó a bolygónkon az autók által elfogyasztott, elégetett üzemanyagok hatása. Mégis mélyen hallgat a média és az illetékesek tábora a repülőgépek által elfogyasztott üzemanyag és oxigén iszonyatos mennyiségéről és következményeiről!

Tudja, hogy milyen hártya vékony az a levegő réteg a föld nagyságához képest, ami az életünket biztosítja?

Pekingi Szmog 2013 Januárban

Jön a polaritás váltás?:


Jó termőföldön energia füvet termelni? (Ezt erőltetik most!) Kiválóra konstruált elektromos autókat zúzdába küldeni?
(
Megtörtént a GM autójával a EV 1 el!)
Nem lehetne a nap, a szél, tenger hullámzás, folyók, földmágnesesség, földhőmérséklet stb. korlátlan energiáit használni inkább? Esetleg segíteni ezek fejlődését államilag? Nem lehetne ezek terjedését és használatát inkább felgyorsítani? Esetleg ezek elterjedését fékező körülményeket a társadalom érdekében felszámolni és büntetni?

Minden áron kell a kőolaj nekünk? Ha bele pusztul hosszútávon az emberiség, akkor is?

A gazdasági válságról tehető bankok és az olajlobby emlékeztetnek arra az idióta parazita fajtára, amelyik annyira élősködik a gazda állaton, hogy az végül elpusztul és vele együtt eltemetik.

Aggódást és pánikot keltenek, hogy az egekig emelhessék lobbik az olaj árát. Hibrid, Hidrogén, Energiafű és egyéb értelmetlen dolgokat erőltetnek. Ugyanakkor a nap, szél és tenger ár-apály, folyók vizienergiája, a föld geotermikus energiájának, ezek korlátlan lehetőségének felhasználását látszatnak tűnő problémákkal és azok gerjesztésével, lobbi befolyásokkal lassítják. Úgy tűnik mintha az ilyen jelenségek az olajlobby szekerét tolnák. Közben az idiótának tűnő szekértolók és rokonaik is a következmények áldozata lesznek! Idő kérdése!

Bolygónk négy milliárd éves életében egy bolhacsípésnek se számít az emberiség mostani kártékony léte és történelme!
Egyszer lehet, hogy úgy lerázza magáról a jelenlegi kultúrát a föld, mint a kutya a vizet fürdés után és besajtolja újra kőolaj alapanyagnak.
Az emberi faj természete és egymást és környezetet elpusztító önző, gyűlöletkeltő gondolkodása és magatartása, mások és a környezet kizsákmányolása ezt a folyamatot sietteti, és egyre közelebb visz bennünket hozzá!

 Minden  dokumentum filmet az EV1 Elektromos autóról a valakik töröltettek a netről.
Ez a link 2014 Húsvétkor még élt! Töltse le, hogy ne legyenek sikeresek az információs sötétséget akarók ez ügyben se!  
 

 

 Az 1908-as szibériai Tunguszka óta nem okozott ilyen károkat a Földön meteor. Videókkal!

Csillagászok szerint bárhol, bármikor becsapódhat egy meteorit a Földbe!

 

Nikola Tesla az elhallgatott Zseni. Hát nem érdekes? Már nem él a link......
Talán az a baj vele, hogy több esze volt, mint Einsteinnek? Vagy baj volt a származásával?

    

A boszniai, visokói piramis, ami a mai pozícióféltő, megmondók szerint nem az:

Ébredő lelkiismeretet,  együttérzést, ennek megtanulását, ezeket növelő 5777 ik évet kívánok azoknak is, akik világpolgároknak tartják magukat és legnagyobb örömük a bankszámlájukon a bevételszám mögötti nullák gyarapodása!
Azoknak is, akiknek a fegyver gyártás-eladás, az ezt elhasználó háború, emberéletek pusztulása, az olajeladás - üzemanyag ár, a csak szinten tartó, de végleg meg nem gyógyító gyógyszerek gyártása - eladása, kábító és egészséget rongáló élvezeti anyagok haszna, ezt növelik!
Nagyot tévednek, ha azt gondolják, hogy maguk és szeretteik is nem eshetnek áldozatul hosszútávon a pénzharácsoló gondolkodásuknak. Sokan vannak - talán közöttük is -, akik nincsenek is tisztában, mi az aljas gondolkodás és tett! Nem úgy nevelkedtek és szocializálódtak!  A sors nem marad adós! Tanít és mindenkinek megfizet mindent! Jóságot és aljasságot, gonoszságot is.
A sors vagy Isten - ( ki mit gondol és miben hisz ) - nagy kiegyenlítő!!! Erre már sok példát és bizonyságot láttam életemben.
Sok filmbe illő, valódi példát láttam már erre!: Az aljas, mindenkin keresztül gázoló, nekem is kárt okozó embereket a sors sokszor úgy megbüntette, hogy a sors által kimért büntetése hallatán magamban azt gondoltam: - Uram, ennyire én azért nem büntettem volna meg! De Te bölcsebb vagy és jobban ismered bűneit!

Öt tanulságos humor:

1. lecke
Egy férfi otthon bemegy a zuhanyzóba, miután a felesége éppen végzett a tusolással, amikor valaki csenget.
A feleség gyorsan maga köré csavar egy törölközőt, és lemegy a bejárati ajtóhoz.
Amikor kinyitja az ajtót, azt látja, hogy Béla, a szomszédjuk áll ott.
Mielőtt bármit is szólhatna, Béla kikerekedett szemekkel ezt mondja:
"Adok százezer forintot, ha ledobod magadról a törölközőt."
Egy pillanat gondolkodás után a nő ledobja magáról a törölközőt, és ott áll pucéran Béla előtt.
Néhány másodperc múlva Béla átadja a százezer forintot és elmegy.
A nő visszaveszi magára a törölközőt és bemegy a házba.
Amikor visszaér, a férje kérdezi tőle: - Ki volt az?
- Béla volt, a szomszéd"- válaszolja.
Nagyszerű"- mondja a férj. - Mondott valamit arról a százezer forintról, amit a múltkor adtam neki kölcsön?

A történet tanulsága:
Ha időben megosztod az üzleti partnereiddel a hitellel és a kockázattal
kapcsolatos információkat, azzal megelőzheted a felesleges kitárulkozást!

2. lecke
Egy pap felajánlja egy apácának, hogy elviszi kocsival.
Az apáca beül és keresztbe teszi a lábát, ami miatt a ruhája felhúzódik, és így láthatóvá válik a combja.
A pap ezt meglátja és kis híján karambolt okoz.
Miután egyenesbe hozza az autót, a pap lassan az apáca combjára teszi a kezét.
Az apáca azt mondja: "Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltár?"
A pap erre elveszi a kezét.
De amikor sebességet vált, akkor a keze újra az apáca combjára téved.
Az apáca megint azt mondja: "Atyám, emlékszik mit mond a 129. zsoltárt?"
A pap elveszi a kezét és mentegetőzik: "Sajnálom, nővér, a test könnyen bűnbe esik."
Amikor megérkeznek, a nővér nagyot sóhajt és kiszáll.
Amikor a pap visszaér a templomba, szalad, hogy megnézze a 129. zsoltárt.
Meg is találja: - Menj tovább és keresgélj, mert ott feljebb megtalálod a megdicsőülést!

A történet tanulsága:
Ha nem vagy jól informált a munkáddal kapcsolatban,
akkor könnyen elszalaszthatsz egy nagyszerű lehetőséget!

3. lecke
Az értékesítő, a pénzügyes és az ügyvezető ebédelni megy, amikor út közben találnak egy régi lámpást.
Megdörzsölik, erre kijön belőle egy szellem.
Azt mondja a szellem: -  Mindegyikőtöknek teljesítem egy kívánságát!
Először én! Először én!- Mondja a pénzügyes.
- A Bahamákon szeretnék lenni, a jachtomat vezetni és gondtalanul élni.
Puff, a pénzügyes eltűnik.
- Most én! Most én!- mondja az értékesítő. - Hawaii-on szeretnék lenni,
henyélni a parton a személyi masszőrömmel, soha ne fogyjon el a koktél,
és legyek mindig boldog."
Puff, ő is eltűnik.
- Oké, most te jössz - mondja a szellem az ügyvezetőnek.
Az ügyvezető azt mondja: - Ezek ketten legyenek ebéd után az irodában.

A történet tanulsága:
Mindig hagyd, hogy először a főnök beszéljen!

4. lecke
A sas üldögélt a fán és csak henyélt, nem csinált semmit.
Arra jött a nyúl, meglátta a sast, és azt kérdezte tőle:
- Lehetne, hogy én is csak üldögélek és nem csinálok semmit?
- Persze, miért ne?- mondta a sas.
A nyúl erre leült a földre a sas alá, és ő is henyélni kezdett.
Hirtelen megjelent a róka, ráugrott a nyúlra. és megette.

A történet tanulsága:
Nagyon - nagyon magasan kell lenned ahhoz, hogy megtehesd, hogy csak üldögélsz és nem csinálsz semmit!

5. lecke
A pulyka és a ló beszélgetnek.
- Bárcsak képes lennék arra, hogy felrepüljek annak a fának a tetejére,
   -sóhajt a pulyka,-  de nincs annyi erőm!
- Nos, miért nem csipegetsz egy keveset az ürülékemből? - mondja a ló. - Tele van tápanyaggal.
A pulyka megfogadja a tanácsot, és csipeget a ló ürülékéből.
Erre elég ereje lesz ahhoz, hogy a fa legalsó ágára felrepüljön.
Másnap megint csipeget az ürülékből, és eléri a második ágat.
Néhány nappal később a pulyka büszkén felrepül a fa legmagasabb ágára is.
Ekkor észreveszi őt egy vadász, aki fogja a puskáját, és lelövi.

A történet tanulsága:
A sok lószar felrepíthet a csúcsra, de ott tartani nem fog!

 

 

 

Jogi nyilatkozatunk:

Fő cél a gondolat ébresztés, érdeklődés felkeltése egyes témák iránt. A többi az olvasón múlik!
Az oldalainkon leginkább kérdezni szándékozok és esetleges kijelentéseink is csak a sok éves egyéni tapasztalatainkat mutatják abban a témában!

Ezeket az információkat a kedves érdeklődőink csak a témában szakember véleményét is figyelembe véve, saját felelősséget vállalva vegyék át és terjesszék!

Idézeteinket és hivatkozásainkat a neten találtuk. Ezek akár teljesen butaságok is lehetnek! Azért alkalmazzuk szándékosan sűrűn, a bizonytalannak tűnő megfogalmazásainkat is, például a lehet, talán, lehetséges, úgy tűnik, tűnhet, úgy látszik, esetleg/es, -hat, elképzelhető, előfordulható, mi azt gondoljuk, stb., hogy kedves olvasóink hatóságilag is használt hiteles forrásokban is jól nézzenek utána, az érdeklődésüket felkeltő témáknak, ténynek tűnő gondolatoknak.