Mackó sajtban a brummogás!
Már Mackó sajt sincs!
( Répcelakom még gyártják, minap találtam rá, kétszer akkora mint a medve, és a
régi igazi íz!)
Az alább olvasható írások, olyan gondolatok, amelyek bárki fejében
előfordulhatnak..
Bizonyos környezetben, család, iskolai és baráti körök (származás) hatásai okán,
azok véleményeivel talán ellentétesek is lehetnek.
Ezért kérem, talán ne is vegyék az egészet komolyan!
Csak mormogok itt magamban! Amióta
élek, -már több mint 71 éve,- mindig azt mondják nálunk az éppen aktuális
politikát hirdetők, megmondók, hogy szólás szabadság van! Közben 89' ben
állítólag volt egy rendszerváltás is! Sokszor kaján vigyorral, sajnálkozó
ábrázattal kérdez vissza az ilyet halló ember: Gengszter váltás?
Már vagy 40 éve érintett polgárként figyelem a politikai eseményeket. Mindig a
fő szöveg az, - az éppen aktuális megmondók szerint -, hogy az eddigiek, hibás döntéseket
hoztak! Minden politikus szónok azt ígéri pártállástól függetlenül, hogy bízzuk
rá választáskor a döntést és utána jön a fellendülés! Megválasztása után már azt
hirdetik ugyanezek: Tele volt csontvázzal a szekrény! Nagyon sok hibás döntés
következményét zúdították az előzőek az országra! Csak ezt a 4 év megszorítást
kell kibírnunk, mert az előzőek túl sok problémát okoztak és meghagyták ezeket
nekik! Csak még négy év és megoldják!
Egy elhasznált mosogató szivacsot nem szorítottak meg annyiszor, mint
kortársaimat és még élő ennél is idősebbeket!
Legelőször mi jut eszébe valakinek, ha saját anyagi helyzetére gondol?:
Az oka, az hogy miért ennyi? Milyen körülmények juttatták ide, és már
gondolatban sorolja is mi/ki minden/ki az okozója és tehet erről?
Vagy rögtön a pillanatnyilag, ez ügyben a legsürgősebb, ma elvégzendő feladatai
jutnak eszébe?
Ez valószínűleg az alap ok és különbség is a nélkülöző nyomor és az elboldogulás között. Az, hogy hibáztatunk valakit, vagy titkon, legalább saját magunknak bevalljuk.
A közoktatásban még nem tanítják az egyéni pénzgazdálkodást. Egy család anyagi gazdálkodását sem! Nem tanítják egymás tisztelését és tolerálását! A szerető családi összetartozás erejét és értékének építését, megbecsülését, fontosságát! Nem tanítják a vállalkozási ismereteket és az egyéni, társadalom segítsége nélküli boldogulás lehetőségeit! (Segíts magadon, az isten is megsegít!)
A sors, a szerencse, vagy Isten is csak akkor segít, ha azt maximumot, amit pillanatnyilag tőlünk telhetően megtehetünk magunkért, bár milyen kevés is az a valós igényhez képest, mindennap rendszeresen keményen megtesszük!
Csak akkor kap külső segítséget valaki, ha maga is minden tőle telhetőt, mindig megtesz!
Akik csak várják a segítséget, akik csak a kifogásokat sorolják, akik csak másokat hibáztatnak, panaszkodnak, sajnáltatják magukat: Azok csak egyre mélyebbre süllyednek az anyagi mocsárban!
Például a rendhez, szorgalomhoz, a tisztasághoz akarat kell, nem pénz!
Ki akar segíteni egy rendetlennek, lustának, koszosnak, pletykásnak,
rosszindulatú áskálódónak??
Mindnyájan családunk és környezetünk termékei vagyunk! Ezen lehet változtatni! Ha "korpa közé esünk megesznek a disznók"! Ha rendszeresen a lopás eredményeivel büszkélkedőket hallgatjuk, mi is tolvajok leszünk és előbb utóbb börtönben végezzük. Mindig a nálunk okosabbakat, vállalkozóbbakat az általunk is választott jövő irányába haladókat keressük, akik már sikereket értek el ez ügyben! Akik gyengébbek ez ügyben azokkal ritkítsuk kapcsolatunkat! Kezdjük az anyagi felemelkedést önkritikával! Folytathatjuk változtatással. A gondolkodásunk vezetett ide, ahol most vagyunk. Körülmények mindig lesznek!
Legyen rövid és hosszú távú leírt stratégiánk, utunk mérföld köveivel az ehhez vezető apró ügyek leírásával, elintézésével., kitűzött, kiragasztott célunk a változtatáshoz!
Ezt tettem! Barátaim, ismerve akkori anyagi helyzetemet, hitetlenkedve megmosolyogták, amikor én ezt tettem. Van közöttük akkori gazdag, akiket ma már én segítek!
A kitett képeknél mindig több valósult meg!
Most Ön hol tart képzetségével? Hová fog később tartozni?
Tudás az hatalom! A tudás sok pénzt ér! A tudás szebb jövőt
jelent a birtokosának és szeretteidnek! 'A jó pap is holtig tanul' mondja a
közmondás!
Tudja, hogy egyetemet végzett emberek nagy része önszorgalomból, érdeklődésből,
a kötelezőn kívül nem olvasott el összesen tíz tanulságos irodalmi remekművet?
Nem olvasnak el csak úgy érdeklődésből rendszeresen értékes tudást adó és
szépirodalmi könyveket! Ez ma a társadalom elbutulásához vezető út!
Tanuljon meg minél többfélét! Hogy nyitottabb legyen az Ön számára a világ! Hogy több választása és esélye lehessen, ha változtatni kényszerít majd az élet! Csak magunk aggódik értünk a legjobban! Legjobban csak saját magunkra számíthatunk! Ha sokoldalúak vagyunk megélhetünk majd akár a jég hátán is! A buták esnek először legkönnyebben áldozatul minden téren.
A mai fiataloknak gyorsan változó világunkban majd életük során már legalább tíz, egymástól teljesen idegen dologba kell profin bele tanulniuk és helyt állniuk, hogy talpon vagy életben maradhassanak, hogy megéljenek és felszínen maradjanak!
Vegye kezébe a sorsát!
Mormogásaim:
2012.01.17. Felszámolt
múlt vagy felszámolt jövő?
A hetvenes évek végén épült a kabai cukorgyár. Boldogok voltak az emberek: lesz
itt is sok munkahely!
Ma már áll! 2007 elején bezárták! De megvan. Még megvan, de nem termel magyar
cukrot. A rengeteg mezőgazdasági termelő a cukorrépa termeléshez hitelbe
vásárolt gépeket a sutba dobhatja. Sok még nyögi a gépek banktörlesztését is.
2013 ban hírek röppentek fel, hogy majd megint termel (bioetanolt), de a
külföldi cukor lobbynak lesz ebben majd még ténykedése.
Tizenkét cukorgyárunk volt még 1990-ben. A gyárak vásárlói a gyáraknak csak a
felvevő piacait akarták igazából megvenni, hogy utána a monopol helyzetben
alakíthassák az országban az importcukor árakat! A tizenkettő cukorgyárat
elprivatizálták és ebből tizenegyet megszüntettek. Jó ez az országnak? Ha nem,
nem kellene esetleg rákérdezni, hogy kik ezért a felelősök? Néhány
Cukorgyár bezárási dátuma és
utolsó tulajdonosai:
1997 - Ercsi (Agrana -Magyar Cukor Zrt )
1997 - Mezőhegyes (Eastern Sugar)
1997 - Sarkad (Eastern Sugar)
2000 - Selyp (Eridanai Béghin-Say)
2002 - Ács (Agrana -Magyar Cukor rt )
2004 - Hatvan (Nord Zücker AG)
2006 - Kaba (Eastern Sugar)
2007 - Szolnok (Nord Zücker AG.)
2008 - Szerencs (Nord Zücker AG.)
2009 - Petőhőza (Agrana -Magyar Cukor Zrt )
Ma már egy működő cukorgyár maradt az országban, az is olyan Osztrák kézben van, aki már három másik magyart megvett és bezáratott és lebontatott. Csak a 2011 - ben kialakult botrányos cukor árak ébresztették fel a politikusokat az ország rablóprivatizációjának erre az apró szeletére! De még mindig nem eléggé. A pillanatnyi ejnye-bejnye politikai hangok után minden maradt a lepusztulás állapotában. Ma cukor importra szorul az addig önfenntartó Magyarország. A hazai cukorrépa termelőknek meg nincs most elég munkájuk. Botrányos és szégyen!
Dolgoztam a szegedi textilgyár
felépítésén is a hatvanas években. Azt is lebontották már! Nem lehetett volna
legalább más munkát adó hasznos célra megtartani a csarnokokat szociális
építményeket? Vagy azért
kellett lebontani, nehogy valakinek eszébe jusson valami értelmes hasznot hozó
újat termelni ott, és munkát biztosítani a helyieknek?
Az állam rossz gazda! Mondták a hiénák, amikor privatizálták a gyárakat
fillérekért. Egy
ingatlan vásárló, ha nincs kikötés a kedvező ár miatt, az tesz a megvett gyárral
amit akar. Azt tett! Lebontotta!
Már régebben a Szocializmus
alatt is komoly értékeket tettek tönkre: Pl. a hetvenes években érthetetlenül:
középen ferdén keresztben beton kerítés épült a győri repülőtér leszálló
betonján.
Vörös Csillag traktorgyár megszüntetése Kispesten, ahol a szuper erős Dutra D4K
traktorokat készítették. Ma már csak az öntödéje működik. Az is csoda.
2012 ben Magyarországra is jött az amerikai traktor cirkusz, show. A lényege, hogy
a fékezett súlyt ki húzza legmesszebbre, legrövidebb idő alatt. Volt egy
múzeumba való vagy 30 éves Magyar DUTRA D4K -val résztvevő. Azért hívhatták
oda, hogy színesebb, nagyobb legyen a legyen a felhajtás. Lásson valamit a néző
a pénzéért, ha már itt van. Látott. Leverte, legyőzte a (az 1900-ban alapított
Hofher) majd Vörös Csillag traktorgyár egykori büszke terméke az összes
Amerikából jött részvevő versenyző gépet! Ilyen magyar technikát kellett
eltüntetni?
Gazdaságtalan és elavult a gyártás jeligére? Erre csak egy gyár teljes elbontása
a megoldás?
EMÁG gyár Albertfalván
a
Budafoki út végén (Ma Újbudának nevezik!) ami az első magyar személy autókat
gyártotta, még fejlesztették is a 60-as években. Még mi is sittet hordtunk itt a
60 as években tanítási szünetben általános iskolás koromban, hogy átérezzük
miénk a gyár és a mi jövőnket építi, termeli.
(Ezt akkor gyerekfejjel, - én is balgán- elhittem, átéreztem.) Megszűnt ez is.
Ma úgy nevezik a környéket
Újbuda. Háborogva kérdem: Mitől új a Buda ezen része? Amikor nagyon régi a
múltja és nevei. Ilyen régi nevei vannak: Rózsavölgy, Kelenvölgy, Albertfalva,
Kelenföld, Kelenhegy. Csak a tudatlanoknak és az újszülötteknek új!
Semmi gond! Lehet változtatni a tudatlanságon! De dicsekedni vele? Új embereknek
a Dél-Buda régi része is Új-Buda. Igaz a mai Óbuda egy régi része is Aquincum
volt. Újpest is elég régi ma már.
Peterdi Pál mottója volt, és tényleg mennyire igaz:: "Nincsenek régi viccek,
csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új!".
1990-ben 20 milliárd volt az
ország adósága, amit akkor vészesen soknak hirdették, mondtak az aggódó
politikus jelöltek. Akkori szakvélemények szerint rossz gazda volt az állam.
Privatizálni kell. Reménykedtünk, hogy a privatizáció bevételéből az ország
adósságát megadják és utána jön a fellendülés. Svájccal fog vetélkedni az ország
gazdagságban. Hiszen itt kitűnő jó termést adó földek, kitűnő ipar van,
Gyógyvíz, Földgáz, Kőolaj, és Európa közepén vagyunk!
A Továrisok is önként elmentek! Hurrá! Szabadok vagyunk! De jó lesz ezután az
élet!
Ma 2012-ben már privatizálták a földeket. Az állami tulajdon nagy részét, a gyárakat, ami legtöbbször azok elbontását jelentette. A privatizáció bevételei nem látszanak sehol. Azt suttogják, hogy külföldi álcégekbe és svájci és ciprusi bankszámlákra vándorolt a privatizáció jelentős bevétele. Sőt, 2012 re 200 milliárdra növekedett az ország államadóssága, ami vészesen magasnak mondott 20 milliárd volt 90' ben. Kik ezért a felelősök?
89' előtt a területi Párt bizottságok "megbízható" elvtársai kerültek mindig a gyárak, üzemek vállalatok élére. 90' után ottmaradtak és ők vezényelték le a privatizációt. A párt ejtőernyőseként Brezsnyevi csókért kapott cégek eladását, magánkézbe adását. Volt olyan privatizáló üzletkötésük is, amikor a vevőnek fizettek, hogy vegye át az állami tulajdont! Ma sikeres újgazdagként tengetik az életüket ezek az emberek és leszármazottaik. Ma is még mindig, sokuk a háttérben megmondó emberként szürke eminenciásként "tengődik".
Az országnak a rabló privatizáció okozta a legnagyobb kárt és a nagy övön aluli ütéseket. A gyárakkal leginkább azok piacát vették meg a külföldi vásárlók! Aminek a jelképes eladási bevétele is eltűnt legtöbb esetben. A vevők a gyárakat megszüntették, hogy ne legyen konkurencia. Ráadásul a privatizálásból szerzett, majd elkótyavetyélt ingatlanokból származó pénzt, hozzáértés híján nem itt fektették be, hanem külföldi bankokba vitték ki. Ez a folyamat az eltelt évek alatt nem tűnt fel olyanoknak, akik tehettek volna ez ellen. Talán ők, vagy köreik is érdekeltek voltak?
Lebontották, felszámolták,
épületenként eladták a munkát adó gyárakat, üzemeket. Nagyon hosszú lenne
felsorolni ezeket. Például a budapesti Váci út sok kilométeren keresztül
lebontott, tönkre tett elprivatizált (elkótyavetyélt), szétvert gyárait, ha
végig gondoljuk, az is sok milliárd odaveszett érték.
Párat említek csak az ország tönkre tett értékeiből (A jéghegyből egy fagyira
valót. Itt ismertem munkájukat vesztett embereket): A Ganz Mávag, Gamma Optika
Művek, Kismotor és Gépgyár, Magyar Optikai Művek, Láng Gépgyár, Hajógyár,
Ikarus, Orion, Videoton, VOR, Kistext, Csipkegyár, Lőrinci Fonó, Danuvia (ez már
újra éledezik, de sajnos rengeteg külföldi alkarrésszel), Növényolaj gyár
Rákospalotán, a cementgyárak, a Váci úti bőrgyár, a Váci úti papírgyár,
romokban, ízekre szedve a csepeli Vas és Fémmű, a Dunai Vasmű Dunaújvárosban,
Diósgyőri vasmű és még nagyon sokáig sorolhatnám a tönkre tett termelő gyárakat,
munkahelyeket. Pl. Vörös Csillag Traktorgyár,
régi
nevén a maradék öntöde rész még megmaradt és megint Hofher a neve.
Persze volt közöttük sok olyan is, ami elavult és drága technológiával
ráfizetéssel dolgozott. Mi érte volna jobban meg az országnak, fejleszteni,
korszerűsíteni új technológiát venni (a privatizálás bevételéből) és így sok új
munkahelyet adni az embereknek, vagy eladni és ezeket teljesen megszüntetni,
letörölni még a föld színéről is?
A külföldieknek megérte otthon náluk azon a területen fejleszteni saját gyáraikat? Nekünk miért nem érte meg?
Magyarország ma már egy újabb, emberi vér nélküli háború, de gazdaságilag a második világháborúnál már jobban kivéreztetett áldozata és vesztese 2012 ben!
Hogy tisztában legyen a lényeggel az olvasó:
Az első és második világháború pénzügyi, üzleti játszma volt! Az lesz a
harmadik is! Az emberek és népek csak nagyon ritkán haragszanak egymásra
(leginkább a szomszédi torzsalkodásokat kivéve). Mindig a pénzhatalmak a háttér
uszítók! Már Lenint is induláskor a német nagytőkések pénzelték! A háború az
egyik legjobb profitot hozó üzleti esemény!
Hogy ez emberek, családok egyéni tragédiájával jár? Ez a pénzhatalmak szemében
járulékos esemény, ami még hasznos is a föld túlnépesedése szempontjából!
Megdöbbentően tragikus és Elkeserítő, de a történelem, és a pénzügyi események
ezt a feltevést látszanak igazolni! Egyes országok belépését a konfliktusba a
szándékosan elkövetett provokatív háttér események viszik bele! Van mindig
"véletlenül" valami konfliktus, (Ma divat szóval terrorista) esemény a világban,
ami a fegyvergyártó lobbi zsebébe pénzt tesz. De az igazi nagy pénz a világégést
jelentő jelentő nagy háborúban van.
Szomorú, hogy csak háború nevű jövedelmező üzletben képesek egyes háttér
döntéshozók gondolkozni.
Ha nem képesek egy másik bolygóra átmenni, ők és szeretteik is az életükkel
fizethetnek az atomfegyverek mai világában üzleti terveikért, mert kicsi lesz a
föld elbújni a rádióaktív következmény elöl.
Vissza mihozzánk:
Idézet: "2004 óta mintegy 11 ezer hektár szőlőt vágtak ki a gazdák uniós
támogatással, s így az egykori 83 ezer hektár hazai szőlőterület 72 ezer
hektárra zsugorodott,".
(Népszava.2012. Augusztus 19.)
Előtte még mennyit?
Miért hagyták leépülni, lepusztulni, tönkre menni a megélhetést, munkát adó ipart és mezőgazdaságot? Hol vannak a felelősök? Hol van ezekért a felelősségre vonás?
Sokszor hozott össze annak idején a sors a megmondó elvtársakkal, és leginkább a hideg rázott ki tőlük: az elvtársi alapon magas beosztásba kerültektől. Persze akkor is voltak és most is vannak tisztelni való emberek a politikusok között. De akkor is, és most is a jó politikai színjátszók és színváltók élvezték, élvezik a nagy előnyöket, és azoknak sikerül mindig legjobban az előretörés és helyezkedés. Vannak olyan házaspárok, ahol a férj is meg a feleség is más-más pártokban vannak. Az szerzi a családi kasszába a bevételt hozó, költségvetésből kivállalkozni valót, megrendeléseket, jó beosztást, aki az éppen hatalmon lévőnek a látszat lelkes szekértolója.
"Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded!" Ez volt az 50 -es évek jelmondata!
Ma olyanok "gyűjtik" szorgalmasan a vasat és fémet, akik szorgalmukkal nemzeti értékű köztéri bronz szobrokat, vasúti jelzőberendezések kábeleit is pénzé teszik.
Ma már kezd akadozni a vasanyag
és fém ellátás: ezt mondta egy 40 éve vastelepi kereskedő ismerősöm. Pedig
ellopnak az utcán minden leadni való fémet. Régen fejcsóválva mondtuk: ellopnak
mindent, ami nincs lebetonozva. Kaján, sajnálkozó vigyorral figyelmeztettek a
minap: Ezt rosszul tudom!! Már azt is elviszik ami le van betonozva! Mekkora kár
ez Magyarországnak? Ma azt mondják: megélhetési bűnözés! Ez a fogalom csak
nálunk van. Szégyene a rendért felelősöknek! Pedig, ha komolyan akarnának
országot építeni, lenne mit megint. Háború nélkül is porig rombolták a sok ipari
és mezőgazdasági nemzeti értékeket. Lenne munka, ha valaki akarna munkát adni!
Mára ez már róka fogta csuka lett. Az emberek megszokták, hogy reggel nem csörög
az óra. Már nem is akar jó nagy részük dolgozni! Jobb a kocsmában beszélgetni a
segélyből.
Nyugdíjas barátom vidéken
vízvezetéket kötött be az utcáról. Kellet volna vagy húsz méter árkot ásni. Az a
település tele van munkanélküli segélyen élőkkel. Be nézett a kocsmába. Tele
voltak beszélgetőkkel az asztalok.
- Jó napot emberek! Kellene nekem két ember árkot ásni napszámba. Megfizetném!
Hosszú csend következett. Aztán megsajnálta egy korsó emelgető és segítő készen
felajánlotta:
- Esetleg tudok adni egy lapátot, ha kell!
65 éves fejjel kénytelen volt barátom maga kiásni az árkot! A minap a másik
ismerősön, máshol, pont ugyanígy járt. Ez nem egyedi eset! Ide züllesztették az
országot. Aki akar dolgozni az viszont megdöbbentően alacsonyra lement bérekkel
találja magát szembe.
Ma már a munkanélküliek nagy része elszokott a
munkától és nem is akar dolgozni! Kérdezzenek meg egy pár vállalkozót, milyen ma
a munkaerő piac.
Ha oda meg valaki felvételi meghallgatásra, az első kérdése az: Mennyi lesz a
fizetés? Nem az érdekli mi a feladat!
Ma magán cégek a munkaadók! Az emberek fejében
szocializmus van még most is. Miénk a gyár, a munkahely! Ezért mindent amit nem
lát a főnök, azt haza viszik hasznosítani. Az alkalmazottak ma jobban lopnak
mint a szocializmus alatt! Elkeseredetten mesélte már több vállalkozó és bolt
tulajdonos ismerősöm, még a teljesen bekamerázott üzletben is lop az
alkalmazott. Azt mondják a munkaadó foglalkoztatók: - választási lehetőségük
csak a szégyenlős szarka és a gátlástalan a pofátlan profi tolvaj között van, ha
alkalmazott felvételéről van szó. Őszinte nagy tiszteletem a ritka kivételnek.
Persze ez csak mindig utólag derül ki. Az alkalmazott meg lopáskor vállát
vonogatva azt mondja:: - Neki van úgyis bőven!
Ez már feljogosítja? Hova jutottunk? Hol van a ma becsületesség, tisztesség? Az
erkölcs?
Nagy értéket kapunk teljesen ingyen születésünkkor: a BECSÜLET -et. Sokan könnyedén eldobják, nem nézik semmibe. Pedig a munkaadók nagyon keresik és megbecsülik akinek ilyen van és azt bizonyítja!
Én csak közeli cigány rokonomra egyedül, - és
ebbe minden eddigi ismerősömet is beleértem- merem rábízni minden pénzemet és
bármely vagyontárgyamat. Ő is már saját sok testvéreiből csak egyet engedett be
a lakásába. Az is sajnos nemrég elment az örök vadászmezőkre.
Régen pedig a nagyapámék harmincas években vett háza, két nagyon népes cigány
család házai között volt az utca soron. Ezek nagyon szegények voltak, még a
dögöt is megették. De a nagyapámék utcai kerítésén 40 évig mégsem volt kapu.
Mert nem kellett. 73' ban hoztam haza két bükkfa törzset vidékről, abból lett
deszka fűrészeltetve és így készült akkor el a kapu. Amit soha nem zárt kulcsra
senki. A nagyon szomorú az, hogy az új cigány nemzedékben ma már nincs meg az a
hagyomány, - ami régen megvolt- hogy tiszteljék egymást és a követlen
környezetben élő szomszédokat. Ma már nem ismerik azt a régi cigány hagyományt,
hogy legalább a rokontól és a szomszédoktól nem lopunk.
Valamikor gazdag, másik barátomék, külföldön élő kisebbik lányuk itthoni házában
laknak ma már. Addig szintén jólétben élő nagyobbik lány is már a saját házából
is oda kényszerült a gyerekeivel a húgához, akikből csak egy a fiatalkorú már. A
nagyobbik fiú nem talált munkát magának azzal igyekezettel amit erre szánt.
Püfölte otthon egész nap a számítógépes, lövöldözős játékokat. Este meg ment a
haverokhoz. Egy alkalommal Nagynénje, kinek házában laktak, nem találta meg
többet a frissen vett fényképezőgépét mikor "vendégségbe" hazajött. Pénztárcák
is néha tartalmukat vesztették érthetetlenül a házban. Ma már ez a teljes
gondtalan jólétben felnevelt unoka fiatalember börtönben várja egyéb, a
számítógépes játékokon szerzett tapasztalatoknak az életben megvalósított,
jövedelem szerzésének húsz év felett várható jutalmát.
Közhelynek hangzik, de mégis már megint nagyon aktuális a kérdés: Hova jutott ez
a mai világ, és hová tart?
Nem voltam híve az átkos 45 évig tartó rendszernek. Sok ártatlan embert meghurcoltak akkor régen, borzasztó politikai és személyeket tönkre tévő tettei voltak az akkori hatalomnak, de az országépítést, a munkahely teremtés megvalósítását, a jó közbiztonságot, az üldözött KMK-t (Közveszélyes Munka Kerülés) mint ötletet el kellene azoktól tanulni tettekben is. Ha hasznos és jó, érdemes még az ellenségtől is tanulni. Sokszor legkönnyebb az ellenfelet a saját fegyverével legyőzni!
Nem szégyen, sőt hasznos tanulni
és jó dolgokat átvenni még az ellenségtől is! Amerikában a náci tudósok is
tovább dolgoztak még évtizedekig. Az amerikai sikeres űrhajózás és holdra
szállás alapjait ők fektették le.
Aki gőgjében, az előítéletei miatt meg sem hallgatja mások esetleg okos és hasznosítható véleményét, elsajátításra felajánlott tapasztalatait: is, az saját magának is sokat árt! Nem csak hangzatos, lelkesítő, bölcsnek tűnő beszédek kellenek. Hanem tettek! Olyan tettek, amik az ígéretek megvalósítását hitelteremtően jól mutatják.
A tettek ékesebben beszélnek, mint a legszebb szavak!!
Sok évtized alatt rengeteg szép és országot felemelő ígéretet tartalmazó szónoklatot és iránymutatást hallgattam meg ismert politikusoktól. Azután azt tapasztalhattuk, hogy amikor lehetőséget kaptak a választóktól, a tetteik köszönő viszonyba is nehezen kerültek ígéreteikkel. Alig tudnak találni valami dicsekedni valót az eltelt ciklusukról az új választási ígéreteik hiteléhez kampány szónoklataikban.
A tettek ékesebben beszélnek,
mint a leglelkesítőbb szép szónoklatok!!
A politikusok sajnos csak választások közeledtével tesznek valami kevés jót
és engedményeket a választóiknak (a pórnépnek), hogy újra őket válasszák!
Szinte
hihetetlen, egyben a jövőt tekintve aggasztóan szomorú, hogy milyen nagyon rossz
az emberek politikai memóriája! Elfelejtik, hogy egy-két ciklussal ezelőtt miért
cseréltek le egy ígérgetőt az akkori választáskor és megint újra vissza
választják őket! Megint bedőlnek a kampány ígéreteknek.
Mitől változnak meg? Az új szóvirágoktól? Nem vették észre az emberek, hogy nem
teljesültek a politikusok ígéretei csak talán porszemnyit? A politikusok csak
választási ciklusokban gondolkoznak! Maximum kettő egybefüggő ciklust tippelnek
saját maguknak. Azért kevés a 20 - 30 év alatt megvalósítható, országot
fellendítő és hosszútávon megtérülő nemzedékeket érintő komoly program és
beruházás.
Nem tudják a politikusok: Az
ellenfelet a saját fegyverével lehet a legkönnyebben legyőzni! Ez a stratégia
úgy működik, hogy: érdemes odafigyelni arra, hogy mit mond az ellenfél! Érdemes
tőle is ami jó javaslat, ellesni, megtanulni, megvalósítani! Régen, a ma már
híres történelmi politikusok az ellenfeleik reális javaslatit is
megvalósították. Ez erősítette őket és tette őket a történelem nagy hírességei
közé. Ezzel kifogták a szelet is az ellenfél vitorlájából.
Ma vannak olyan politikusok, akiket elvakult ellenfél gyűlöletűk nagyon erősen
akadályoz ebben! Pedig ha hasznos, érdemes azt bárkitől átvenni, eltanulni!
Sajnos dőjfös, beképzelt hozzáállással maguknak ássák a gödröt ma is sokan.
Voltam már többször, nagyon
értékes és nemzetközileg is elismert nagy tudású emberek társaságában. Mindig
érdeklődve figyeltem őket, hátha valamit tanulhatok tapasztalataikból,
bölcsességükből. A legjobban az tűnt fel viselkedésükben, hogy emberek
társaságában - akár milyen környezetbe is kerültek- hihetetlenül szerényen
viselkedtek. Visszafogottan, nagyon türelmesen, őszintén odafigyelve hallgattak
végig olyan embereket is, akik tudásban is és anyagilag is fényévekre voltak
tőlük. Ők tudják milyen hasznos egy új, számunkra ismeretlen emberrel beszélni,
találkozni. Ha őszintén figyelünk valakire, az ezt észre veszi és szereztünk egy
új támogatót! Mert ezért azok hálásak.
Még ennél is sokkal nagyobb haszon ebben, hogy új, esetleg tanulságos, értékes
információval gazdagíthat bennünket valamiről. Még egy utcai hajléktalan,
alkoholista ember is tudhat adni valami számunkra ismeretlenről hasznos
információt!
Más:
Gyerekkoromban az ötvenes évek végén mindig úgy ebédeltünk Vasárnap, hogy
Dezséry
László evangélikus püspök, író, újságíró
déli jegyzeteit hallgattuk a rádióban. Pedig nem voltunk vallásosak. Az Ő akkor
a lehetséges legmesszebb elmenő mértékű társadalomkritikáit, jegyzeteit,
szókimondását, útmutatásait elnézte az akkori hatalom. Pedig nem volt annak a
rendszernek híve. Vele is próbálta bizonyítani a szólásszabadság létezését a
Kádár rendszer. Már gyerek fejjel is közérthetőnek és nagyon tanulságosnak
tartottam.
Egy hatalom annyira erős, amennyire eltudja viselni a kritizálását!
Itt Gyálon nálunk nagy Gulya volt még az ötvenes években is a település háztáji teheneiből! Reggelenként mindig végig ballagott a falun a gyülekező tehéncsorda! Össze jöttek és kivonultak a határba legelni és este jöttek vissza. Sok háznál volt akkor komoly állattartás. Reggel és este fejés után jöttek a vevők is mindig a tejért. Így volt ez az ország sok ezer településén is. Ma szinte megszűnt a háztáji állattenyésztés az egész ország területén. A termény kiskereskedelmi árak felemelkedtek. Áttértek a gyors eredményt mutató tápokra. A táppal gyorsan felnevelt állat a piacon versenyképesebb lett. Viszont rosszabb ízű. (Ez nem számít?) Talán a természetes táplálék lánc hatása következtében -állat tápok miatt- a gyerekek is hirtelen túl magasra nőnek a család átlagához képest. Tizedére esett vissza a hazai sertés és marhahús termelés!
Jó helyette a nyugati
hűtőházakban két évet állt, lejárat előtti fagyasztott hús a multitól?
Magyarországon, ahol Európa legjobb termésű földje van. Ahol Európa éléskamrája
lehetne.
Itt fizettek a gazdáknak, ha felszámolták az állatállományt és kivágták a szőlőt
és a gyümölcsöst. Ez nem hazaárulás?
Más:
Mondjon még egy olyan európai országot, amely nem kezdett világháborút, még
háborút sem és úgy elvették véglegesen területeit, úgy körbe módosították
határait, hogy ma már saját magával határos mindenhol!
Tegnap nézem (2012.01.23 -án.) a Tv-t és hallgatom az Európa parlamentben felszólaló egyik magyar képvelőt:
Egyáltalán nem akarom
tartalmát minősíteni, csak azt a részét: ami teljesen azt az érzést keltette
bennem, mint amikor az óvodában egy gyerek bepanaszolja a másikat, hogy a
Pistike elvette a játékomat. Ez oda tartozik? Lejáratni országunkat itthoni
családi perpatvar ügyeivel? Leégett az arcomról a bőr szégyenemben!
A kedves képviselő, a munkahelyen taglalja meg feleségének az öltözködését is?
Nem otthon kellene ezzel foglalkozni?
Élvonalban vagyunk olyan országok között, akiknek saját szülöttei okozzák a legtöbb anyagi és erkölcsi kárt ma is külföldön!
Mások meg így élvezik vigyorogva a régi bölcsesség ősi elvét és termését: "Oszd meg és uralkodj!"!
Ilyen helyen élünk ma 2012 -ben!
Ma már létező és nem titkolható
technológia erősen elterjedőben van: A nap, a szél, a tenger hullámzás, a folyók
vízierőművei energiájának hasznosítása. Óriási energiatár a föld belső hője!
Ezek mind alkalmasak a kőolajból származó energia kiváltására. Nem utolsó sorban
a föld levegőjének, életterünk megmentőjének bíztató alternatívái. Nem beszélve
egyéb létező nagyszerű, feltalált és megvásárolt, majd elzárt technológiákról
amelyek némelyike több évtizede altatva van azért, mert tönkre tehetne más nagy
olaj üzleteket.
Nem szolgálhatja az emberiség fennmaradásának célját az, ha elégetünk a légtérben milliárd évek alatt felhalmozott energiát egy-két évszázad alatt! Nem szolgálhatja az emberiség gazdasági fejlődését a mesterségesen tőzsdén felvert olajár.
Nem szolgálja hosszú távú faj fennmaradásunkat a tengert szennyező, már megtörtént és hasonlókkal továbbra is fenyegető olajellátó veszélyforrások katasztrófái! Lásd például a Mexikói öbölben 2011-ben hónapokig tartó az olajkút teljes hozamának sebességével folyó olajömlést. Ma is tömegével fúrják, állítják fel az emberiség létét fenyegető olajkutakat a tenger alján.
Mintha egy WC lefolyó csöve
tartalma állandóan az ebédlő asztalunk felett csobogna, egy cső viszonylagos
biztonságának kiszolgáltatva. Látott már szennyvíz cső törést és annak
eredményét.
Szennyvíz gödröt csinálnak a földünk tengereiből, aminek létünket köszönhetjük!
Tudja hány ezer tankerhajó is veszélyezteti naponta a világ tengereit?
Tudta, hogy ez első ló nélkül is önjáró (autó) már elektromos hajtású volt?
Minden áron el kell adni a föld teljes kőolaj készletét? Ha bele pusztulunk is??
Már Tesla sem benzinnel
üzemeltette saját autóját!
Nagyon méltatlan a tudása emlékének ápolása és annak hasznosítása. Helyette egy
tanítványa sütkérezik holtában is máig dicsfényben, mert jobbak voltak a
kapcsolatai és az őt toló barátai! A Teslától elhasznosított, de már annak
erejét, emberiség fejlődését, szolgálását nem folytató tudás fényében.
Tesla és eredményei javarészt úgy jártak, mint a középkori boszorkány égetés
alatt elégetett sok évezredes gyógyító tudományok: a feledés homályába
merülnek! Valakiknek érdekei ellen voltak sajnos.
Egy jórészét Tesla tudásának
lenyúlták, másik részét meg érdekből rejtegetik?
Mintha még ma is lenne boszorkány üldözés, csak alattomosabban?
Már 1932-ben!!
Otto Heinrich
Warburg
felfedezte a sejtburjánzás, a rák egyik fő okát: Ez az emberi test
elsavasodása!
A mai napig miért nem lép ez irányba a hivatalos gyógyítást alkalmazó
egészségügy?
Talán bevétel kiesést jelentene ez a kemó és gyógyszer iparnak? Én úgy látom
annyit talán (lehet többet) érne a testünk vissza lúgosítása születéskori
szintre! Még talán a hajunk sem hullana ki tőle!
Testünk lúgosítása, annak pH
érték növelése talán számítana annyit, (lehet talán sokkal többet is) mint egy
forró citromos tea a náthának.
Egyszerű pH mérővel otthon is mérhető testünk elsavasodása!
Úgy látom, mintha elbagatelizálása folyna testünk lúgosságának fontossága. Ha
egy beteg az orvosának ezt felveti, az legyintve az új népgyógyászati divat
szeleburdi hullámának tulajdonítja. Hiszen ellentétes ma a tanulmányaikkal. Mint
amikor a Beat zenét a 60' as években az ifjúság lelkének megmételyezőjének
hirdették nálunk az akkori hatalmukat féltők. Az orvosi tudás alapja már a
harmadikot sikeresen végzett orvosi egyetemista fejében kész. Már csak két
lényeges dolog hiányzik ismereteiből: a gyakorlati tudás, mely meghatározóan
fontos egy orvosnak, és a rengeteg gyógyszertermékkel az emberi test vegyi,
kémiai befolyásolásának ismerete és alkalmazása. Ezek használatának gyakorlati
megtanulásához még sok év kell. Ez kéri a sok gyakorlati tapasztalatot a
doktoranduszoktól.
A vegyi, kémiai kezelésen kívül
pedig még sok mással is, például biológiai kezelésekkel is lehet pozitívan
befolyásolni az egészséget, de azt a tudást javarészt a középkori
boszorkányégetések alatt eltüntették. Helyette a test vegyi befolyásolása tört
utat magának. Ma az van és annak arra rátelepült anyagi lobbijának érdekei erős
befolyása még oktatásban, sőt a politikában is.
A tünetek enyhítése és elviselhető szinten tartása. Én úgy látom, hogy ma csak
ez tűnik a fontosnak A betegségekhez vezető körülmények és okok, azok
felderítése, azok biológiai és egyéb befolyásolása a gyakorlatban még gyerek
cipőkben jár. Talán nem is célja a vegyi és kémiai termékek gyártóinak és eladói
érdekkörének. Mint ahogy a vegyi termékek készítőinek a fogyasztó végleges
gyógyulása sem lehet talán jó üzleti érdeke. Ha az üzlet szemszögéből nézzük
szigorúan!
Multi cégek és képviselőik, hogyan nézik vajon ezt a folyamatot?
Ha valakit tabletta és injekció, a kémiai kezelés alkalmazásra tanítanak csak sok évig, és egy idő után talán esetleg érdekeltsége is keletkezhet valahogy ebben, az befolyásolhatja erősen a gondolkozását és döntéseit. Hiszen gyarló embernek születtünk mindnyájan! -(( A legnagyobb baj az lehet talán, hogy az orvosok nagyon nagy része más eredményes gyógyítást nem is ismer a kémiai vagy műtéti befolyásoláson kívül!
A fenti észrevételeimen
háborgókat emlékeztetném a
hippokratészi iskola orvosainak emelkedett
etikai szellemű esküjére!
Sajnos a pénz csörgése sokkal hangosabban hallatszik egyeseknek fülébe, mint
régen letett esküjük tartalmának emléke!
Biztos járt már úgy az olvasó, hogy az elvégzendő munkáért a "mester" előre felvette a pénzt. Utána már nehéz volt nála a szolgáltatást sürgetni és annak minőségét firtatni.
Így jár ma Magyarországon
leginkább egy beteg! A magyar egészségügy tele van ilyen hozzáállású
"mesterekkel"!
Nagyon nagy tiszteletem azoknak, akik esküjüket szó szerint is lelkiismeretesen
gondolják és be is tartják! Sajnos nagyon kevesen vannak!
2012.01.30. Hitel?
Már sokszor hívtak vadászni! Megtehetném, de sajnálom a leendő áldozatokat! Nem akarom látni agonizáló pusztulásukat. Főleg az előre kitervelt áldozatszedést.
Sikítoznak, vergődnek most a
bankok pénzének fényébe, csapdájába berepült áldozatok is. Félre ne értsék,
nagyon aggódom az eladósodott családok sorsáért és ugyanúgy sajnálom is őket.
Azonban bekell nekik látniuk, hogy be sétáltak a bankok spekulánsai által
felállított csapdába, a majdani lehetségesen megszerezhető jövedelem előre
elkölthetőségének, a hitel kényelmet, jólétet, pénzt csillogtató csapda fényébe!
Áldozatul estek a felcsillantott szép otthon, berendezett lakás kényelmének és
státuszának fiatalon rokoni és baráti körben kifelé mutogatható és élvezhető
gazdagságának, lehetőségének. Hitelbe kínálták ezt a látszólagos jólétet,
kényelmet a majd! elvégzendő termelő munkáért, a majd! befolyó
bevételért cserébe.
Így a túl gyorsan növekedő,
fedezet nélküli látvány jólétnek nem figyelmeztettek a kockázatára és meglett az
ára. Ez volt a mézzel bekent csapda. Most csak a csapdában felcsillantott pénz
csalinak "vágják" le áldozatait a bankok. Átvitt értelemben ez egy vérfürdő!
Tömegesen!
Összefröcskölt ruhában, kaján vigyorral ülnek tort a virtuálisan létrehozott és
a számítógépes tőzsdén teremtett pénzek és valós uzsorának tűnő kamatok beszedő
gazdái. Az elkobzott házak, már megfogható valós anyagi eredményt adnak már a
virtuális helyett, a fehérgalléros lelketlen játékosoknak.
Az áldozatok kifelejtették a számításukból a felpörgő inflációnak és a svájci frank hitel növelő, és a recesszió munkanélkülisége lehetséges rájuk is érvényes, tragikussá váló hatásait. Ma a felvett hitelek kamatos kamata úgy alakul, hogy a tartozást összege, a rendes törlesztés ellenére is növekedik. Tehát soha nem fizethető vissza. Miért hagyják az ilyen - uzsorának tűnő - számítást használni és a polgárok tönkre tételét az ez ügyben illetékes hatóságok?
Jómagam egy életen keresztül
dolgozva, apró gyarapodásokkal jutottam saját, szerény otthonomhoz öregségemre.
A vállalkozásomban kötelező bankom, melyet amúgy kamaszkorom óta használok apró
vásárlási kölcsönökre, döjfös önhitségében azt sem figyelte, azt sem vette
észre, hogy mindig pontosan fizettem egész életemben a részleteket. 27 éve egy
-(remélem az utolsó)- áru hitelt megtagadtak mégis tőlem, mert csak egy kezes
volt véletlen akkor velem.
Nem mentem vissza újabbal. Megoldódott szerencsére anélkül.
Nem tudom megállni és nekem pöffeszkedőnek tűnő, embert nem néző, bürökratikus hozzáállásukat azóta is sokszor az orruk alá dörgölöm! Persze csak az ott ülő, ez ügyben ártatlan alkalmazottakkal tehetem: Amikor a régen kölcsönbe kért, de akkor megtagadott összeget sokszorosan meghaladó mai vállalkozási számlám összegeit kezelik, megkérdezem:
- Tessék mondani, én most bízhatok az önök bankjában? Kölcsönös mikor lesz a bizalom?
- Tudják már mi a banktitok? -
Betartják ezt vajon? - Úgy van építve ez a fiók, hogy ha a bankegyenlegét
megkérdező ügyfélnek válaszoló ügyintéző hangját ne hallhassa a sorban mögötte
álló következő?
Ha én állok valaki mögött sorban, nagyon szégyenkezem ez miatt! Nincs hozzá
közöm! A más pénzügyéhez! Miért kell akaratlanul meghallanom a banktitkot?
2012. 02.02 Hol van a Fecske?
A mai nap leginkább a medvére
vagyunk kíváncsiak. Mit lesz? Meglátta a napot! Tovább tart a tél. Várhatunk még
sokáig a fecskére. Itt nálunk csak -11 van. Hál' istennek, mert eddig enyhe
telünk volt. Sok nemkívánatos rovar eddig áttelelt. Végre elpusztulnak.
A reggel hat órai hírekben a Kossuth rádió szélsőséges, rendkívüli időjárást
emlegetett többször is. Ez nekem furcsa. Mi ebben a rendkívüli február elején?
Még 15 éve is természetes volt a hosszú hetekig tartó kemény fagy. Mátyás
királyt a Duna jegén éljenezték régen. Gyerekkoromban ez teljesen természetes
napi téli hőmérséklet volt. Budapesten sem volt ritka a téli -20 fok alatti
hőmérséklet. Tél van! Inkább az enyhe tél miatt kellene nagyon aggódni és a
globális felmelegedésre gondolni.
Igen zavaró, ha a mértékadó hírforrások riporterei nincsenek jól informálva. Itt
üthet vissza, hogy talán nem becsülik az idős és sok élettapasztalattal
rendelkező régi munkatársakat. Rég elküldték őket, mert nem elégedtek meg talán
a munkabírásukkal. Sokallották talán a fizetésüket. Pedig, ha használnák volna
azok tudását, nem kellene szégyenkezni tájékozatlan mondataik, szóhasználatuk
miatt.
A szavak jelentését használói a médiában is ma már néha rosszul tudják, rosszul alkalmazzák!
A
magyar nyelv szép és nagyon változatos! Talán a világ legváltozatosabbja.
Kifejező szavai sokféleségére, sokoldalúságára legyen nagyon büszke az olvasó,
mert a könnyen megtanulható és divatosan elterjedő nyelvek ezt meg se közelítik!
Nyelvében él a nemzet!
Talán beletörődve elkellene fogadnom a társadalom olvasottságának és
ismereteinek hiányát? Hiszen már a tehetségkutató versenyeken is sorban győznek
a hamisan énekelők! Néha már szándékos nép elbutítást vélek felfedezni egyes TV
csatornák színvonalában.
Az angol tudás ma már
természetes. Az angol sivár szerény szókincse is (a magyaréhoz képest) divatos?
A fiatalok már az sms írásaikban is pusztítják saját anyanyelvüket.
Szótöredékekkel írnak egymásnak.
Az angolban nagyon sűrűn egy szó van csak akár tíz félére is. Csak! A
magyar nyelvben akár tíz szót is találunk egyféle dolog legmegfelelőbb,
legárnyaltabb kifejezésére. Ezért tudunk sok népnél szebben és kifejezőbben
fogalmazni és gondolkozni is sokszor. Legyen nagyon büszke arra, hogy ezt az
írást és nyelvet érti! Becsülje meg! Adja tovább. Hogy az angol még a repülési
nyelv is? Nem nyugtat ez meg, amikor én is fent vagyok a gépen!
Fogják még siratni a magyart és a most elhaló szétvert, leépített, megalázott nemzeti önérzetét és tudását! Remélem nagyot tévedek és nem kerül erre sor.
A buta emberek mindig egy kicsit
gyanakodva figyelték az okosabbakat. Féltek, hogy félre vezetik őket. Az
értelemnek egy foka már, amikor tisztelni kezdjük a műveltséget. Nálunk nagyon
sokan műveltnek hiszik magukat, mert sok iskola elvégzéséről van bizonyítványuk.
Pedig az még csak egy kezdettség! Nem műveltség.
A műveltség a sok értékes olvasmányok tartalmából alakul ki a fejekben. Nagyon
nem mindegy, hogy mit olvasunk. Jellemző a mai lakosság alacsony olvasottságára,
hogy ha valaki egy szakterületről tíz könyvet kiolvas, akkor már szakembernek
számít azon a területen.
Ma sok magas beosztású megmondó ember életében összesen nem olvasott el még tíz értékes könyvet sem a kötelező iskolai olvasmányokon kívül. Sőt, azok egy részét is filmen próbálta elsajátítani, hogy vizsgáin össze tudjon makogni egy kettest. Mert az életben az iskolai végzettség papírjai a legfontosabbak. A kutyát sem érdekli már később, hogy vizsgái javát sikeres puskázással, épp egy kettest összenyögve szerezte valaki.
A végzettség papírja a lényeg
társadalmunkban! Ha valaki idáig eljutott oldalaim olvasásakor, gratulálok! Nem
is gondolja milyen kevesen teszik ezt. Azért, mert az emberek java nem szeret
olvasni! A fiatalok ma már TV nézéssel és számítógépes játékok gomb püfölésével,
a telefonjuk simogatásával
nevelődnek és butulnak. Nekem nagy szerencsém volt, hogy szüleimnek volt egy
értékes könyvtára és hat évesen az olvasás elsajátításának tudományát
türelmetlen érdeklődéssel hallgattam végre az első általánosban. Boldog voltam,
amikor kinyílt végre a könyvek mutatta világ előttem. Nagy szerencsém is volt,
hogy TV-nk még kamasz koromban sem volt. A könyvek jelentették a lehetőséget a
világ és a tudás megismerésére. Lelkes rendszeres olvasója voltam a Szabó Ervin
könyvtárnak.
Már megint divatos nem magyar szavakat használni. Ott tartunk, mint az 1800 as évek dereka táján. Csak akkor a német volt pesten az elegáns. Most a gyenge szókincsű, - magyart ismerve butának- tűnő angol. Mikor lesz megint divat a szép tiszta idegen szavak nélküli magyar nyelv? Az anyanyelvünk! Melynek sokoldalúsága a legkifejezőbbé és gazdag gondolatúvá teheti értőjét. Melynek értésére nagyon büszkének érdemes lennünk.
A kiragadott példáim a Fecske.
Dömper, Mosóteknő.
Fecske: Fecske cigaretta
is volt régen. Az első magyar füstszűrős!
Fecske: Az, férfi fürdőnadrágot is jelentett
régen. A nevet most újra divatba hozták, (divat most a régi, nem magyarul -ez is
divat- a retró ) de nem ismerik már a régi fecske fürdőnadrágot, aminek neve
volt a Fecske. Nekem is volt.
Baloldalt nyíló, két helyen zsinórral megköthető, gumi nélküli, leginkább világos kék vászon anyagból készült, elöl függőleges 4 cm széles fehér csíkkal. Ez volt a Fecskenadrág!
Dömper: Az, aminek háromszög alakú billenthető rakodó felülete van.
Aminek hosszabb a billenő rakodó felülete, alja: az Billencs vagy Billenő platós -nak nevezzük!
Mosóteknő: Az
szögletes!
Csak mosni és fürödni használták. Kihúzható fadugója is volt!
Nem
készítettek régen soha ételt mosó, fürdő teknőben!
A gömbölyű aljú fateknőt csak hurka, kolbász és disznósajt keverésére, készítésére használják még ma is háznál!
Bosszantó volt egy régi filmben is látni, a kellékesek akkori tudatlanságát: Gömbölyű aljú teknőben mosott a szereplő!
A fiatal néző meg innen szerzi félreértéseit, a tudását.
Az értelem és tájékozottság, olvasottság mércéjét is mutathatja, ha rosszul használjuk anyanyelvünket! Például a telefonon az írtam neki helyett "Ráírtam!" Mire? A hátára?
2012.06.09 Semmi nem az, aminek látszik!
Lehet, hogy a történelem eseményeit is teljesen rosszul ismerjük. Végig
gondolta már az olvasó, hogy a krónikák történeteit kik írták? Milyen
nézőpontból?
Leginkább a győztesek, az aktuális hatalom írnok szolgái!
Általában a győzteseknek volt még életben maradt olyan írástudói, akik papírra
vetették az eseményeket. A csatákban, hadjáratokban megöltek, kifosztottak,
felkoncoltak igaza és története általában odaveszett írástudóikkal együtt.
Gondolta volna az olvasó, hogy az 1956 -os
Magyarországi forradalmat akkor a Szovjetunió indította, robbantotta ki? Pedig
így volt.
Ők indították a forradalmat a Dunántúlon és az egyetemeken, a beépített
ügynökeikkel. Azért, hogy vissza jöhessenek!! Maradhassanak! "Megvédeni" a
Magyar népet az ellenforradalmár "csőcseléktől"!
Azért, mert ki kellett volna Magyarországról is vonulniuk, mint Ausztriából.
Ezen kívül ezzel próbálgatták akkor az Amerikaiak és szövetségeseik tűrőképességét!
Örömmel vigyorogtak az 56' os események háttér szervezői, amikor köztörvényes
bűnözőket is kiengedtek (lehet nem véletlen) a forradalom hevében. Lehet talán a
háttér szervezők tették. Hiszen a kiengedett bűnözők tevékenységével lehetett
később egybe mosni az utca tényleg szabadságot akaró, politikai kártyakeverők
aljas háttér terveiről mit sem sejtő harcosait.
Rengeteg ártatlan és jóhiszemű, hazájának őszintén jót akaró ember azt hitte,
itt a szabadság pillanata és az utcára ment fegyvert fogott a diktatúra
képviselői ellen.. Fizetett is ezért utána. Sokan az életükkel. Áldozatul estek
a nagypolitika mocskos háttér játszmáinak.
Mint 1992 ben, ahogy az SZDSZ indította a taxis sztrájkot az MDF elleni
játszmájában. Kaján vigyorral hallgatták akkor, a később elseftelt Mérleg utcai
székházukban az országból érkező híreket. A taxisok és a nép azt hitte, hogy a
benzin 62 forintos -akkor- felháborító ára miatt tüntet. Gondolták volna 30 év múlva
700 felett
lesz, és a belefáradt nép nem tüntet már ez miatt, szó nélkül tűri az olaj és
háttér lobbi vérszívását?
A politikában semmi nem az, aminek látszik! Főleg nem, ami az egyszerű ember
napi hír étkében a fogyasztónak felkínálva van.
Erről jut eszembe kinek és miért lehet érdeke ma
az elszabadult bűnözés és rossz közbiztonság?
Mindenki rácsozza lakását, házát, üzletét. Virágzik a vagyonőr szakma. Semmi
tekintélye nincs ma a rendőröknek. Amely csak látszat nyomozást indít papíron
legtöbbször a magán vagyon elleni kisebb bűncselekményekben. Hagyják és szemet
hunyó jogot adnak a megélhetési bűnözésnek. ( Ilyen fogalom csak Magyarországon
van! ) Túlképzést emlegetnek a jogi egyetemeken és csökkentik az államilag
finanszírozott tanulókat. Ugyanakkor a bírósági perek és ügyek majdnem évtizedig
elhúzódnak, mert nem győzik a bírák? Túl sok a jogot végzett, csökkenteni kell a
számukat, és a törvény betartatása meg romokban? Hogy van ez?
Ha én háttér megmondó lennék és alattomosan, fokozatosan diktatúrát akarnék bevezetni, úgy intézném, hogy ezt maga a nép követelje! A szándékosan egyre jobban lezüllesztett közbiztonságban, egyszer csak diktatúrát fog követelni a tájékozatlan, alul művelt emberek tömege.
Az Orvosi rendelőben ma órákig kell várakozni még sorszámmal is. Persze a háziorvos rendelőkben a hosszú várakozásnak a kártya pénz és egyéb gazdasági okai is vannak. Orvos hiány az aránytalan Magyar és európai jövedelmek különbözetének elszívó hatása miatt is van. A magyar orvos képzés európai mértékkel nézve kitűnőnek mondható. A felső oktatás leépítése és fizetőssé tétele egy kiváltságos réteg befolyás megerősítését segítheti.
Mely politikai és gazdasági erőknek jó, vagy érdekei ezek vajon?
2012.09.21. 7.35.: Hat számjegyű és kettessel kezdődik már az alapbér átlag Magyarországon. Mondta ma reggel a Kossuth rádió.
Milyen jó! Gondoltam hirtelen a hír hallatán. De aztán eszembe jutottak a nyugat európai átlagbérek és rájöttem hogy a itt nálunk megmosolyogtatóak ezek ahhoz képest. Épp tegnap egy Németországból hazatért ismerős újságolta, hogy milyen olcsó élelmiszer árakkal találkozott ott a miénkhez képest. Sorolta lelkesen az ilyen élmény árait.
Van nálunk törvényszabta minimálbér, ami megmosolyogtatóan kevés. De a kisvállalkozásokat terhelő járulékai magasak és erősen gazdaság fékezőek. Ebben nyugdíjjárulék is van, de általános véleménye a negyvenes korosztálynál, hogy nekik már nemigen lesz nyugdíjuk ebből. (Akkor vajon miért kell ilyet fizetni?)
Minimál bér előírás van Magyarországon!
Tessék mondani: Minimál nyugdíj, amiből alapszinten megélhet a megfáradt öreg, miért nincs?
Vagy azok éhezése és betegen nyomorgása, télen fűtetlen szobában megfagyása nem szégyen egy társadalomnak? Az öregek kidobása az utcára saját lakásából, mert nem képes már a rezsit sem fizetni, belefér a Magyarországról alkotott képbe?
Nem fájnak ezek a döntéshozóknak? Beleférnek ezek a "jóléti" állam kifelé mutatott arculatába?
2012.10.28 A játék.
A játék az jó dolog! Kell az egészségnek is! De ha nem
vesszük észre, hogy túl sok időt töltöttünk a játékkal, akkor már el is
indultunk az elbutulás felé!
Ha az ilyeneket nem olvassuk már el, oda is értünk!
Van, aki küzd, hogy buta maradhasson! Van, aki olyan buta, hogy nem is veszi ezt észre! Van akinek sok pénze van, és van, akinek csak véleménye!
Ezért van nyomorban és mély szegénységben a föld lakóinak
90% -a.
Pedig a 10 % pénzének 90% ért, a 90% -k dolgozik meg!
Sokan a börtönbe
mennek hosszú időre miatta. Azért, mert mindenki azt hiszi olyan okos, hogy nem
ő lesz az aki oda jut!
20013. 04.02. Megkezdték bontani Húsvét kedden a ISD Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművét, a Budapest XVIII. ker. Puskás Ferenc utcában (Régebben Hengersor utca)!
Európában három olyan hengermű létezett amelyben átálló leállás és szerelés nélkül állítani lehet azonnal a hengerelt lemezárú vastagságát.
Mától csak kettő! A hazai autógyáraknak (pl. Opel, Suzuki,Mercédesz) nem lenne szüksége hazai alapanyagra?? Nem jó a hazai lemez?
Szét kellett vágni ezt az egész gyárat lángvágóval és beolvasztani? Ha véletlenül elavult, (mondták a közvélemény nyugtatására) nem érné meg az országunknak, hogy felújítsák?
Történet bővebben a volt lőrici hengerműről itt
A második világháború bombázásainak, ágyúzásának, frontjai harcainak, győztes oroszok elhurcoló, romboló nyomait a dolgos nép az ötvenes évek közepére tíz év alatt eltüntette. (Emlékezem rá!)
1989 től - 2013 ig tartó időszakban a külföldiek itteni konkurenciát felvásárló és iparleromboló folyamatos ténykedései, sokkal nagyobb kárt, több gyár, vállalat, szövetkezet lebontását és munkanélküliséget okoztak Magyarországnak, mint második világháború, bombázásai, világégése! Ezt az ország majd nehezebben is heveri ki! Kik ezért a felelősek?
"Kibírni mindent, és menni mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák." /Hemingway/
Folytatom majd néha mormogásom...
Blog.hu jegyzeteim, Szomszédolók, volt gyáli újság, Gyálinfó
Mások érdekes cikkei:
Világrengető hír, amit kis színes hírként említettek meg egyszer!, Merényletek az egészségünk ellen, Ősi gyógymódok, Ki az Ön Őrangyala?