Dr. Joel D. Wallach előadása a daganat okokról
Dr. Wallach egy igen népszerű orvos Amerikában, akit 1991-ben Nobel-díjra
jelöltek.
(Egy moszkvai előadás szövege lett felvéve, a fordító megőrizte az előadó
sajátos szóhasználatát.)
Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St.
Louis
nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a
marhatenyésztést,
bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a
kukoricát,
a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és
ásványt
adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra
lehetett
vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.
Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a
marhatápot,
képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok
voltunk, és
legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.
Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk
miért
nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs
gondolatot
ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy
mindennap
friss élelmiszerhez
jutsz a farmról. Remélem érted.”
Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem
akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába
mentem,
amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési,
gabonatermesztési és
földtani szakember lettem.
Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt
dolgozhattam
Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.
Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A
Nemzeti Egészségügyi
Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük
volt egy
állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.
Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az
állatkertben
kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los
Angeles-i és
más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuperérzékeny egyedeket kellett
megfigyelnem,
mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és
katasztrófákkal.
Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő
eredményre jutottam: “Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a
tápanyag
hiánya miatt halt meg”.
A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál
a helytelen
táplálkozás eredményeként következik be, és ez annyira meglepett engem, hogy
visszatértem
a marhák táplálásához.
75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet
önállóan. Ezt
a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a
cikkeimet,
felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.
De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a
munkáim a
táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba, és
orvosi képzettséget
szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az
állatorvosi egyetemen
szereztem.
Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges
orvosi
praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és
következtetéseket,
amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg
annak,
amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó
pénzt
fognak megtakarítani, és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az
éveket
nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.
Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai
potenciálja
120-140 év.
Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig
élnek.
ezek keleten, Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek
James Hilton
„Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.
A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben
született. Amikor
betöltötte a 150. életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely
bizonyította, hogy
tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor
egy másik oklevelet
kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor
1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és London Times-ban, ahol elég
jó dokumentumokkal
alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256
éves…
Kelet-Pakisztanban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is
híresek
voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban grúzok,
akik szeretik
savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak
nagyon jól
tartják magukat 120-140 évesen is.
1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról
az emberekről,
akik 100-nál több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal,
amelyekről
annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az
emlékezetemben.
Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát
ivott, éppen valamilyen
ünnepségen vett részt. Nagyon jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális
otthonban,
ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen
élvezte az
életét.
A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. és a 115. házassági
évfordulójukat
ünnepelték.
A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát
szüretelt, munka
közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma,
keresztelési
dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő volt akkor a legöregebb ember a
Földön.
A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik
Ecuadorban,
illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői
akár 120 évig is
élnek.
Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a
legöregebb
amerikai, 115 éves korban halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja
ki, mitől halt
meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem
volt szívelégtelenség,
rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a
szervezetében
nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt
Margaret Pitch nagyon
kedvelte az édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélünk róla.
Általában, ha nagyon hódolunk csokoládénak, és más édességnek, az azt jelenti,
hogy a
szervezetünkben króm- és vanádium hiány van.
A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége
azzal dicsekedett,
hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső
szervei
is kellőképpen ellátták a funkcióikat.
Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került
a Guinness
Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer
megnősült,
hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk,
hogy minden
gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy
év van a
gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa
lett. Ezért került
bele a Rekordok könyvébe.
Úgyhogy ne búsuljanak uraim, van még remény!
Most pedig következzék egy kis tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes
kísérletet
végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges
táplálékon
éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta levegőt szívtak, és
tisztított vizet
ittak.
Három év múltán a Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden
adat,
mint a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek
számítógépbe,
amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165
évig élhetnek.
Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.
Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év. Ha
igényt
tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.
Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha hosszú életűek közé
akarunk sorolni
magunkat. Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:
Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni
kell tehát
az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk,
dohányzunk, iszunk,
csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a
120. életévünket.
Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg,
mert
hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék
meg magukat.
Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan
betegséget,
akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.
Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükségünk van 90
táplálék-kiegészítőre,
ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav.
Összesen 90
kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket
okozhat. Erről
mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud
erről,
mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálékkiegészítők,
és az orvosok
is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük
az orvosi
munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről
cikkezzenek!
Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.
A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. április 6-án. Ha nem olvasták,
nagyon ajánlom
megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és
kiragasztani a
fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára. Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a
vitaminok képesek
leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A
cikk összesen
hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a
cikk szerzője
tette fel a kérdést: „Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az
étrendünk kiegészítőiről?”
Mit válaszolt az orvos? „A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor
Hubbin, egy
New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálékkiegészítő,
a vizeletünket
teszi drágábbá”.
Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy
dollárokat pisilünk,
ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket
vitaminokra és
ásványokra. Ezt akarta mondani.
Ha ez nyomtatásba került, akkor biztos van benne valami. De kötelességem
elmondani Önöknek,
miután 14500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző
pontjain, és
mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat
akarok,
az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és
ásványokba,
akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük
elő az orvosok
jólétét.
Az 1776. és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5
millió
dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd
dollárt költenek
évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.
Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi
rendszert,
akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert
alkalmazzuk az
emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10
dollár lesz
havonta. Lehet választani.
Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és
az állami
támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek
legalább megküldeni
nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.
Valaki az itt lévők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem.
Érdekes, nem?
De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt
Önökkel.
Első. A gyomorfekély. Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz
váltja ki. Az
állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium
okozza.
Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha
megengedhetnénk,
akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.
Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a
sertéseknél
műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyéb ásványok és
tetraciklin
segítségével.
Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély
nem a
stressz következménye, hanem baktérium okozza, és gyógyítható. Pedig a kutatók
általában
így nyilatkoznak: „…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással
lehetnek…”
Itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „gyógyítható”. Azt
írják:
„a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével
gyógyítható”.
Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba és 2 dollárért vegyen
meg egy
üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy
teáskanállal a gyomorfekély
gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.
Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között? Így
van, egy
szörnyű betegség, rák a neve.
1993. szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy
rákellenes diétát
dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a
kínai
Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.
Öt éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és
ásványi anyagot
kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt
napi Cvitamin
mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.
Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a
rákos megbetegedéseket,
akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk.
Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal,
már itt
hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan
Paul most 94
éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában,
San Francisco-i
egyetemen tanít.
Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr.
Paul véleményét
támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és
A-vitamint
szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezenkívül szükség van még cink, riboflavin,
molibdén,
stb. bevitelére is.
Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az Evitamin, a béta-karotin és a
szelén. Abban
a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és
szelént kaptak,
a halálozás 9%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember
túlélte. A
Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák esetében
21%-uk
élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha
már nem akart
felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.
Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való
hozzáállásukat. Másfelől,
ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.
Megyünk tovább. Ízületgyulladás. 1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni
Egyetem
egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a
betegeket,
akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan
betegeket választottak
ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők
aszpirin-,
mezotrixid-, prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás
kezeléseket kaptak.
Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.
Ekkor azt mondtam: „Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy
esetleg hajlandóak
lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre
29
beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb
módon nem
tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál
aprított csirkeporc,
narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap
múlva
a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három
hónap elteltével
teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.
Most pedig megnevettetem Önöket.
A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos
kijelentette,
hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegséget, akkor
gyógyszernek minősül,
amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „… 300
dollár
egy kapszula, összesen 25 beteg…”.
De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy
noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére
használják.
A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és
csontjait. Ha
naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul
kolloidásványokat is
szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal
idejövök,
majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha
egyáltalán
eszükbe jut még az ízületgyulladás.
Hallott már valaki az Alzheimer-kórról? Most mindenki tud róla, pedig amikor én
kisfiú
voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik
legelterjedtebb betegség,
amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet
megállapítani
ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani?
El
tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené,
miért is
ment oda az etetőhöz?
Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget, és
igyekeztek
meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A
háziorvosuknak
illett volna küldeni egy levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem
San Diegói
orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést
Alzheimer-kór
esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.
Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni. Aztán mondják,
kinek volt
már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.
Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék,
semmi leves,
semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az ételben
található
kalciumból képződik.
Valójában a vesekő a saját csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van,
akkor jelennek
meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő
megelőzéséhez
több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és
kecskék
anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen
kimúlnak. Ha
az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni,
akkora fájdalmat
érez.
Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna
levelet kapniuk
a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő
megjelenésének kockázatát.
Több mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a
csoportban,
ahol a legnagyobb volt a kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.
Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos,
egy csoport profi, akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk,
hogy
tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni
semmiféle
hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek, egy
csésze teába
beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak,
vajjal
főznek és 120 évig élnek.
Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön
áll a
döntés. Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart
Cartred doktor,
38 éves háziorvos.
Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet
rugalmasságának elvesztése
következtében gyenge artéria kitágul.
1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan
projekten
dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak,
amibe
90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele
elpusztult. Boncoláskor
kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták
a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el
aneurizma miatt.
Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal,
sertésekkel, stb., és
arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.
A korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a
bőr összeráncosodik,
mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált
lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.
Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a
szövetek rugalmassága,
az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai
sebészhez.
Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni. Most
pedig
egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A
Harvardon
szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott.
Boncoláskor
aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is
olcsó volt a
vizelete.
Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen
halt meg.
Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők
acélkemény csontokat
akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek
egyfajta bénulásra,
vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt
drága
a vizelete.
Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a
szerzője. A
könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az
egyik legjobb
bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó.
Húszéveseknek
írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.
Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg,
kardioamepátiában,
amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és
megveszik
a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a
betegséget.
Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg
szelénhiányban. Neki
sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni
pusztán napi
10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is
tudom kifejezni
magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a
tulajdon életüket.
Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt
meg?
Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok
kalciumot veszítenek
a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer
ilyenkor
gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik
az istállót
is.
Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan
valamit kívánnak,
folyton bökdösik a férjüket: „Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú
uborkával!” Ez
azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat.
Egy kis tanács:
Vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez
a szelénhiány
korai tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú
szelént.
Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis
a foltok kívülről
eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról,
a veséről.
Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már
hiperaktív gyerekeket,
akik rávetik magukat cukorra. A króm és a vanádium hiánya alacsony
vércukorszinthez
vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által
ismert betegség,
a cukorbetegség.
Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság
a férfiaknál.
Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem
szüntetjük
meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.
Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a
kalcium megtartását
a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a
tesztoszteron
termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága
hölgyeim,
nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai
impotencia
fenyegeti őket.
A cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és
ízlelőképességünket. Amikor
nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem
érez. „Én egész
nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem
dicséred!”
„Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány.
Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére
hosszabbítja meg az
életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége:
60
ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.
Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a
szükséges
aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15- 20
növényi összetevőt
iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges
tápanyagot.
Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos
amerikai
úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a
napi zöldségadagot.
Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges
mennyiségű
vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban,
gyakorlatilag kevesen
teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az
unokáim és
dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a
szükséges
mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak
120 évig
élni.
Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már
nem tartalmaznak
ásványokat semmilyen formában. Ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek
meg a növényekben sem.
Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74.
kongresszus, második
ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink
talajában teljesen
lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs,
nem tartalmaz
ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak,
megbetegszenek az
ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására
a táplálék-
kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban írták alá a
Kongresszusban.
Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a
helyzet. Ennek
az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a
talajt. Három
komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert,
hogy még
60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért
minden egyes
termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3
ásványt pótolunk
vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a
számlánkra, de
60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal. Megszűnik.
Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a
talajban
már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön-külön teljes felelősséget
viselünk
az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.
Gyakran megkérdeznek: „És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor
nem is voltak
műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról,
indiaiakról,
kínaiakról?”
Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente
megáradtak,
és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és
hegyi homokot
hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden istenhez, és
köszönték
az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás
gazdagítja a talajt
termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.
Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát,
Egyiptom
hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben
járó
Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis
feleségül a király?
Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a
makedón
hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb
minőségű élelmiszerre
a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha
kimerült
talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt
kiabálták
volna: „Édesanyám, vigyél haza”. Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely,
ahonnan a legjobb
gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal.
Minden, művészetekben
és technológiákban fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő
emberek
a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban
gazdag
volt.
Most pedig a következőt teszem.
Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira
fontosak. Csak egy
párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a
legelterjedtebb ásványt,
a kalciumot. Mindenki ismeri.
A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.
Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc
egyik fele
eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.
Csontritkulás: ez a betegség a 10. helyet foglalja el a felnőtt lakosság
elhalálozási okainak
körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000
dollárba kerül, de
ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000 dollárba. Ha
biztosításunk van, akkor
szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják.
A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korban halt meg, ha emlékeznek, az esés
utáni következményekbe
halt bele.
Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy
100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából
fedezni lehetne
költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell
tartani a farmot
és a legelőt, javítani a kerítést, stb. Felhívja az állatorvost: „Mi történt?
Nem kellene túladni
ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt
mondja, hogy a
tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: „Itt a
probléma, bikának
csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel”.
Ahhoz, hogy megelőzzük
ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű kalciumot kell adni,
és
sosem lesz csontritkulása.
A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt
minden étkezés
után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel
találkoztam,
egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal,
oroszlánokkal,
tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak
fog11
selymet sem. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek.
Annak az
oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.
Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba
került a
csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek
ritkulása okozza.
Létezik közönséges ízületgyulladás (artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma,
és mind a
csontritkulás következménye.
Tovább, magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az
étrendünkben.
Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak
eszünkbe a
tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só.
Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen
belehal az
állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják,
hogy a só
nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a
kenyérben, a salátában.
Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „Ne
egyenek sót, ne
egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is
fogyasztottak.
Próbáljanak választani!
Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban
szenvedtek, és naponta
dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet,
mert az
alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól.
Amikor ezek
a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „Ó! Milyen jó
a vérnyomása,
mit szedett?” Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” – válaszolta
a páciens.
A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a
lábát.
Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.
Következik a posztmenstruációs szindróma, lelkifizikai állapot, amelyet
hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a
napi kalciumadag
megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.
Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban,
attól függetlenül,
hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy
nagy
amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül
attól, hogy
van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe
kapaszkodnia, a
csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.
Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült
Államokban
ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal
jár
együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha
cukorbetegsége
van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.
1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és
gyógyítható ásványok
segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti
orvostudományi
intézményeket képviselte: „a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és
vanádium segítségével”.
Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt
cukorbetegeknél,
jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem
Orvostudományi
Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni.
Sokuknak
ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt
állandóan megfelelő
mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól
működik ez páciensek százainál.
Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön
szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a
szervezetünkbe. Különösen
nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe.
Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.
1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki.
Felszívódásuk 8-12%.
Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.
Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges
fém-ásvány. Tegyük
fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan
mondták:
„Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az
ízületgyulladásról,
és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az
ízületgyulladásomra,
sőt, rosszabbul lettem”.
Kérdezem: „Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: „Kalcium-laktátot”.
Hát
itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék
750 mg
pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk
hasznosítani,
a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem
2000
mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség
beviteléhez
az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne
felejtsük
a maradék 59 ásványt.
A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni „Cal added” (kalcium
hozzáadásával
készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van
burkolva
aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a
felszívódást. Éppen
ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.
A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb
abszorpciós képességgel,
márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.
A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a „Cal added”
ásványok, és
tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék
formában
léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a
vörösvérsejtnél. Minden
részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat,
elektromágneses mező keletkezik,
amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os
felszívódást
eredményez.
A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében.
A szöveteikben
átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a
növényeket,
az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.
De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő
mennyiségű
ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással
rendelkezik.
Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött.
Lakóhelyükön
évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon
száraz
régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az
örök hó
alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor
sárgás-fehér vagy kékesfehér
színű. 60-72 ásványt tartalmaz.
A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak
isszák, de ami
sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már
2,5-5 ezer
éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás,
ízületgyulladás,
csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer,
adók, orvosok,
és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. Mit gondolnak, fontosak a
kolloid-ásványok?
És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az
életüket
néhány órával, vagy akár nappal.
Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!
Összehasonlítása a víztisztító készülék ivóvizének és a cipelős víz költségének: Megnézem!
Daganatról
1
Rákkeltő Hartmann zónák
Vízből rákgyógyszer! Káros Földsugárzás
A betiltott DDT (Gesarol) utóélete.